Tizennyolc évessé vált a Hopes And Fears, a mára ikonikussá vált Keane album, az album, ami blogunk hőseinek, azaz az east-sussexi Battle-ből induló három fiatal zenésznek a nagy áttörrést jelentette, 2004-ben...
(A Hopes And Fears amerikai kiadású lemezborítója, a tagok aláírásával ellátva)
Tizennyolc év, megannyi változás... huszonéves útkeresőkből őszülő, negyvenes szülőkké válva - ők is, mi is...
Vajon hányan emlékszünk még arra, amikor először hallottuk a "Somewhere Only We Know"-t? ...na és arra, amikor felbukkant a japán gésa az "Everybody's Changing" "átváltozós" videójában?
Vajon hányunknak hányféle emléke fűződik azóta is ezekhez a dalokhoz?
Vajon hányan vagyunk, akik még ma is lúdbőrösek leszünk a "Your Eyes Open-t"-t hallva, vagy épp megkönnyezzük a "Bedshaped"-et?
...és ők, a tagok vajon emlékeznek-e még azokra az időkre, amikor a "Coldplay legrosszabb rémálmaként" aposztrofálták őket, vagy amikor az bizonyult a legnagyobb "bűnüknek", hogy a zenéjükhöz nem használnak gitárt?
Vajon, kiderül-e valaha, hogy ki volt "Allemande", vagy hogy hol is található pontosan az a bizonyos "Somewhere Only We Know"?
Vajon emlékszik-e még Tom* a lányra, aki egykori szerelmi csalódását okozva a "She Has No Time-ot" ihlette?
Vajon ma is rémlik-e még az együttes tagjainak, milyen érzés volt a jeges patakba gázolni a "Somewhere Only We Know" forgatása alatt, vagy bőrig ázni az első glastonbury-i koncertjükön?
(Vizes színpadon, Glastonbury-ben - Alex Lake, 2004)
Vajon túljutottak-e azóta James Sanger "dallopó" akcióján, valamint a hozzá kapcsolódó sztorin, miszerint a stúdió-tulajdonos a frászt hozta Tomra franciaországi stúdiójában (illegálisan?) tartott fegyvereivel?
(A magát zeneszerző-producernek valló Sanger, aki felajánlotta az akkor még hírnév előtt álló pénztelen zenészeknek, hogy ingyen használják stúdióját, cserébe feltüntetve a nevét egyes daloknál.
Sanger később több fórumon is állította, hogy ő írta a Bedshaped-et, vagya This Is The Last Time-ot, holott valójában csak papírforma szerint volt köze a dalokhoz. Kép: soundbetter.com)
Megannyi kérdés...
...ami viszont bizonyos, hogy a Hopes And Fears megjelenése óta világszerte rekordszámú lemez-eladást produkált, a Keane tagjai pedig ennek kapcsán rengeteg díjat seperhettek be.
(Az együttes tagjai az aranylemez átvétele után egy bécsi hotelben, miután a lemez ausztriai eladása meghaladta 15.000 példányt)
Az "Everybody's Changing" még kis hazánkban is rádiós lejátszási rekordokat döntögetett, míg a "Somewhere Only We Know"-nak azóta számtalan feldolgozása várt többé-kevésbé ismertté.
(A "Somewhere Only We Know" talán legismertebb feldolgozása, Lily Allen előadásában)
...és az is bizonyos, hogy dalok, - melyek jó részében Tim Rice-Oxley** szinte gyerekfejjel dolgozta fel a saját, közös történetük egy részét - azóta rengeteg zeneszerető ember szívébe lopták be magukat, sokak számára váltak emlékezetessé-, vagy épp insiprálóvá.
Tizennyolc év.
Egy album, megannyi emlék, múlandó- és beteljesült remények és - a remények szerint - végképp feledésbe merült félelmek...
*Tom Chaplin, az együttes énekese
**az együttes dalszerzője, billentyűse
Források:
keaneshaped.co.uk.
wikipedia.com
keanemusic.com
https://www.soundonsound.com/people/producing-keane-hopes-and-fears
