(Alex Lake fotói alapján készült kollázs, az osztrák Now! magazin címlapján - 2005) 

A rossz hangulat fokozatosan uralkodott el az együttes tagjai között, ők maguk pedig egyre kevesebbet kommunikáltak egymással.

Tim emellett egyre növekvő késztetést érzett arra, hogy utat törjön azoknak az érzéseknek, amelyeket már jó ideje képtelenek voltak megbeszélni egymás között. 

...és szinte folyamatosan írt. 

Írt a szállodában, az öltözőszobában, a bárban, a turnébuszon...

...egy ilyen alkalommal, amikor a zenekar Amerikában turnézott, ő épp a buszon ülve mélázgatott és rögtön versbe is foglalta gondolatait.

"Who is the man I see Where I'm supposed to be?
I lost my heart, I buried it too deep
Under the iron sea..."

A vers - melyet szokás szerint a hangszere mellé ülve fejezett be - később a Crystal Ball címet kapta...

("Oh crystal ball, crystal ball

Save us all, tell me life is beautiful..." -2006)

...majd még több dal született és legalább ötven demó állt készen, mire a zenekar ismét stúdióba vonult. Ekkorra már sajtó számára is sejthető volt, hogy a Keane új nagylemezen dolgozik, egy, a sussex-i Rye-ban található, eldugott stúdióban.

"...ez egy sötét lemez lesz" - közölte szárazon Tim a kíváncsiskodó újságírókkal. "Sötétebb és mélyebb, mint az előző album" - tette hozzá később Tom. Tim "elöljáróban" még annyit elárult, hogy a lemez jórészt "társadalmi-politikai" témákat feszeget. Elmondása szerint ebben a szellemben születik az Is It Any Wonder  című dal is, amelyben Tim forradalmasítja a "gitár nélküli rock", azaz "zongora-rock" újdonsült műfaját. 

Mindemelett új hangzást kísérletezett ki, amely gyakorlatilag a teljes lemez dallamvilágát meghatározza.

A Is It Any Wonder-hez idővel videó is társult, melyet az a Kevin Godley rendezett, aki korábban többek között a The Police, vagy a Duran Duran videóinak elkészítésében is vezető szerepet vállalt.

 A zenekar eközben egy New York-i stúdióba helyezte át a székhelyét, ahol további dalokat rögzítettek. 

(Tim a New York-i stúdióban, a második lemez felvétele közben- Alex Lake, 2005)

...ezek közé tartozik az a Bad Dream is, amely -hasonlóan az előbbihez- burkoltan politikai kérdéseket is taglal.    

 A társadalmi-politikai háttéren túl pedig idővel egyre több fény derült a dalok személyes mivoltára is, noha Tim ezekről nem-, vagy csak nagy ritkán beszél.

A Put It Behind You-val például a szerelmi bánatában vergődő Richard-nak próbált vigaszt nyújtani, míg a Broken Toy-ban  a Tomban való csalódottságának adott hangot.  A Leaving So Soon -t pedig egyfajta válasznak szánta az együttes tagjait érintő kritikákra...

A drámai hangulatú Atlantic-ben -többek között- a magánytól való rettegése jut kifejezésre.

"...I don't want to be old and sleep alone
An empty house is not a home
I don't want to be old and feel afraid..."

Az Atlantic-hoz később fekete-fehér videó készült, melyet nem kisebb név, mint Irvine Welsh, a Trainspotting c. regény szerzője rendezett. 

Hamarosan összeállt a teljes anyag, s még a lemez B oldalára is kerültek olyan, erőteljes dalok, mint a sodró hangulatú "Let It Slide", vagy a lírai "Thin Air". A B oldalra jut még a He used to be a lovely boy című dal is, amely felthetően egy másik, Tomnak szánt üzenetet tartalmaz.

Az album mellé mindeközben különleges, egyedi illusztrációk készültek, amelyek egy félig finn származású sussex-i művész, Sanna Annukka munkáját dícsérik.

(Sanna Annukka egyes dalokhoz készített illusztrációi -2006)

2006 márciusában pedig - a rajongók nagy meglepetésére - egy kézirat került fel az együttes honlapjára.

Június 12.-én -Under The Iron Sea címmel - hivatalosan is megjelent az ígért nagylemez. Az album elsöprő sikert aratott, mi több, bizonyos szempontból még felül is múlta elődje, a Hopes And Fears  sikerét. Egyes kritikusok ugyanis minden addiginál lelkesebben méltatták a Keane újdonságát, a Crystal Ball és az Is It Any Wonder pedig szinte azonnal a rádiók kedvencévé vált. 

Az együttes rajongó-tábora rohamosan bővült, az album eladási mutatói pedig egyre magasabbra törtek. Az új lemez, amely az amerikai Billboard listán a negyedik helyig jutott, az Egyesült Királyságban rövid időn belül listaelsővé vált.

(Az Under The Iron Sea lemezhez készült egyik promóciós fotón - 2006)

A zenekar ezután "év együttesének" járó legtöbb szavazatot kapta a GQ magazin olvasóitól, ezen kívül "legjobb együttes" kategóriában kapott jelölést az az évi Grammy díjra valamint az MTV "legjobb rock együttes" díjára.

 A Q Magazine az Under The Iron Sea-t "az év legjobb albuma" díjra jelölte, míg Los Angeles-ben a rangos BMI díjra vált esélyessé.

           (Együtt a BMI díjkiosztó gála után; balra Joe DiMaggio, az esemény házigazdája, mellette Tim, Tom, Richard és Adam - BMI, 2006, július. 6)

 A tagok azonban már mindezek ellenére sem érezték azt az örömet és boldogságot, amit korábban, az első lemez sikereinek idején. Tom problémái egyre súlyosbodtak, ezzel párhuzamosan pedig az együttes jövője is egyre bizonytalanabbá vált.

Tim -aki nem egyszer aggasztó állapotban talált Tomra a hastingsi éjszakában- ekkor már biztosan tudta, hogy barátjának sürgős segítségre van szüksége. 

A lemezcég vezetősége azonban hallani sem akart a turné szüneteltetéséről, helyette inkább másik énekest felvételét javasolta. Utóbbi lehetőségét az együttes tagjai egyöntetűen elutasították.

Eközben Tom - akivel barátnője ekkora a sokadik alkalommal is szakított - már nem csupán a zenekar közvetlen környezetében vált kritikák és támadások célpontjává. Külsején élcelődve "sortűz alá vette" őt a sajtó is; s míg egyes lapok "kövérnek és csúnyának" titulálták, mások -többek között- "hobbithoz" hasonlították. Az énekes ekkor már korántsem volt képes megbirkózni az őt ért csapásokkal és minden korábbinál mélyebbre zuhant. 

Egyre gyakrabban tűnt el és vált elérhetetlenné a társai számára.

"...sokszor napokig ültem a  tévé előtt és csak sírtam - mesélte később - volt, hogy Tim eljött hozzám, én pedig nem nyitottam ajtót..." 

Mire 2006 augusztusában Tokióba érkezett a zenekar, már senki sem tudta-, -és talán nem is akarta- követni, mi történik Tommal. 

Egy éjszakai fellépés alkalmával pedig már hiába is vártak rá... 

"...végül valaki felment a szobájába és azt látta, hogy az ágya érintetlen, a csomagjai pedig sehol... - mesélte később Richard - ...a szálloda ablaka egy tóra nézett és én nem mertem kinézni rajta, mert rettegtem, hogy Tom holttestét látom majd lebegni a tó vizén..."

Nem sokkal később üzenet érkezett, amiből kiderült, hogy Tom már javából London felé tart.

"...púp vagyok a hátukon - morfondírozott a hazafelé tartó úton - ...most már biztosan kidobnak az együttesből és mindennek vége... de talán jobb is ez így..."

Ám mire a gépe Londonban landolt, Tom már el is szánta magát egy nagy lépésre; bejelentkezik a londoni Priory Rehabilitációs Intézet függőségek kezelésére szakosodott osztályára.

A turnét felfüggesztették, a fiúk pedig megkönnyebbültek. "Inkább látnám az együttest széthullva és Tomot boldognak, mintsem tovább folytassuk, Tom kárára..."- nyilatkozta egy alkalommal Richard. 

Adam még tett némi erőfeszítést arra, hogy Tom problémáit rejtve tartsák a nyilvánosság elől, ám egy, Priory körül felbukkanó lesifotós mindent világossá tett. Miután lencsevégre kapta az intézet kertjében kedélyesen beszélgető Tomot, függőségének híre futótűzként terjedt el a brit bulvársajtóban. 

Valóságos botrányként kezelték a elit iskolát végzett tagokból álló együttes  és frontemberének ügyét. Tom (és helyenként maga az együttes is) pedig azonnal a pletykalapok címoldalára került. A szakmabeliek sem hagyhatták szó nélkül az esetet: a  Kashabian és az Oasis frontemberei például egyenesen "műproblémának" nevezték a Tom körül kirobbant hisztériát, mondván, az egész nem több, mint közönséges reklámfogás... Gallagher - nem éppen szalonképes stílusban - még azt is hozzátette, hogy Tom túl gyenge a drogokhoz.

Tom - bár rosszul érintették a újabb kritikák - ekkor már úgy érezte, nincs vesztenivalója.

 "...mindenkinek csalódást okoztam..." - vallotta be magának, majd a világ nyilvánosságának is. 

...és végképp elhatározta, hogy a gyógyulás útjára lép.