Jó ideje már, hogy érintetlenül hagytam ezt a blogfelületet... ...azóta megjelent az együttes legújabb nagylemeze "Cause And Effect" címmel, majd - ahogy az ilyenkor lenni szokott - ismét kezdetét vette egy nagy, világot átívelő turné...
...ha pedig nem jön közbe az ominózus világjárvány, lassacskán arra készülhetnénk, hogy a Sziget Fesztiválon lássuk viszont a bandát.
Az élet (és a sztori) mindenesetre halad tovább a maga útján és ki-ki követi a eseményeket a maga módján... ...én pedig -őszintén szólva- nem éreztem különösebb késztetést arra, hogy beszámoljak az aktuális fejleményekről.
...maradt azonban valami, amivel talán még tartozom ennek a történetnek...
Mítoszok és démonok
A Keane 2004-es debütálásával egy ideig úgy tűnt, igazi zenetörténeti tündérmese veszi kezdetét... Megkapó dallamok, egyedülálló énekhang, nyomában kirobbanó siker, nívós zenei díjak és rekordméretű lemezeladások... A brit popzene új reménységei ráadásul afféle "mintazenekarként" léptek be a brit köztudatba. Három jó házból való fiatal, ennek megfelelő iskolázottsággal és neveltetéssel... Három újdonsült sztár, akiknek nincsenek allűrjeik, mi több, botrányaik sincsenek... Nem borzolják a kedélyeket szaftos nőügyekkel, vad tivornyákkal, vagy egyszerűen "csak" - a szakmában "megszokottnak számító" - drog- és alkoholproblémákkal... Kulturált nyilatkozatokat tesznek és összességében úgy viselkednek, ahogy az bárki számára elfogadható. Az "álomzenekar" mítosza sokáig megingathatatlannak látszott...
2006 őszén azonban valami megváltozott... A The Sun című bulvárlap fotósa a Priory Drogrehabilitációs Központ környékén kattogtatott, hogy lencsevégre kaphassa az akkor épp az intézményben gyógyuló Peter Doherty-t, a The Libertines vezéralakját... ..ám arra, hogy "két legyet is üt egy csapásra" valószínűleg maga, a fotós sem számított...
...a Doherty körül ücsörgő alakok egyikében ugyanis egyértelműen felismerhetővé vált képein a Keane frontembere, Tom Chaplin. A fotóból címlapsztori lett, a brit médiában pedig egy csapásra központi kérdéssé váltak az énekes drogügyei. Elkezdődtek a találgatások, majd az együttes tagjai is nyilatkoztak a témában... A tagok elmondták, hogy Tom pályafutásuk kezdeteitől drog-és alkoholgondokkal küzd, ezek problémák pedig ekkorra öltöttek olyan mértéket, hogy elkerülhetetlenné vált a terápia.
("Tom Chaplin drog-pokla" - egy magazin címlapján, 2006 novemberében)
Tom az eset kapcsán bűnbánó nyilatkozatokat tett, elnézést kérve mindazoktól, akinek "csalódást okozott"...majd később hozzátette, hogy évek óta küzd "démonaival" ezzel együtt pedig nehezére esett a hírnévvel és a sikerrel való megbirkózás.
A rajongótábor- és a sajtó egy része előtt azonban - úgy tűnt, - nincs bocsánat... Többen nyilvánosan is hangot adtak az énekesben való csalódásuknak... Mások (akárcsak Tom Meighan, a Kasabian frontembere) szerint az egész "sok hűhó semmiért", puszta kitaláció, csakhogy az együttes felhívja a figyelmet az aktuális lemezére. Karikatúrák, bántó hangvételű cikkek jelentek meg az eset kapcsán, helyenként csúnyának/kövérnek/szerencsétlennek titulálva Tomot...
Az úgynevezett "közvélemény" végül a zenészélet, a hirtelen jött siker és hírnév velejáróinak tudta be az énekes problémáit... ...ám később, egy 2007-ben adott interjú már érzékelteti, hogy a képlet korántsem ilyen egyszerű. A Keane mosolygós frontembere, - aki ekkor már hosszú ideje mentális betegségekben szenvedett - célzásokat tesz rá, hogy problémájának gyökerei gyerekkorára (vagyis a hírnevet jócskán megelőző időszakra) nyúlnak vissza... ...ekkor derült fény arra is, hogy tonbridge-i diákévei alatt jelentkeztek első pánikrohamai, melyek idővel egyre erősödő függőségbe fordultak át.
...de hogy hogy történhetett mindez egy ilyen "jó családból való" fiúval, akinek szinte "mindene megvan", amiről sokan csak áhítoznak... ...aki látszólag pazar és kifogástalan gyerekkort tudhat maga mögött?
Tonbridge - avagy a név kötelez
...amint az a rajongók számára már ismeretes, az általános iskola elvégzése után az együttes mindhárom alapító tagja a Kent megyei Tonbridge School padjait koptatta. Az intézmény neve gyakran felmerül velük kapcsolatban, részben talán azért, mert Anglia egyik leghíresebb magán-középiskolájáról van szó... ...másrészt pedig, mert az iskolához köthető időszakban pecsételődött meg igazán a három fiú barátsága, alapot teremtve ezzel a későbbi együttesük megalapításhoz. ...végül, de nem utolsósorban Tonbridge volt az a hely, ahol a fiúk nagy valószínűséggel megismerkedtek az együttes titokzatos névadójával, Cherry Keane-nel...
Az iskola - amint arra a neve is utal - , Tonbridge városában, az "Anglia kertjének" is nevezett Kent megyében található. Az ország egyik legnagyobb múlttal rendelkező magániskolája 1553-ban-ban alakult és körülbelül a múlt század második felétől formálódott olyanná, amilyennek ma is láthatjuk. Közel százhatvan hektárnyi terület felé tornyosuló oktatási központ, amely kiterjedt sportközponttal rendelkezik. Az iskola egykori diákjáról, E.M.Forster-ről elnevezett színháza mellett számos, rendkívül jól felszerelt auditóriumot és előadásszínházat állít rendelkezésre hallgatói számára. ...mindezeken kívül saját kápolnával és egy kiterjedt gyűjteménnyel bíró könyvtárat is magába foglal a patinás épületkomplexum.
(A Tonbridge School madártávlatból - Forrás: tonbridge-school.co.uk)
Az intézmény évszázadok óta különösen kiemelkedőnek számít a sport tekintetében.
Nemzetközi krikett- és rögbi versenyeken arat sikert rendszeresen saját csapataival és országos bajnokságoknak is helyet ad. Sportlétesítményeit - többek között - olyan rangos eseményekhez használták fel hivatalos edzőközpontként, mint a 2012-ben megrendezett olimpia.
(Krikett-meccs a Tonbridge School egyik pályáján - Forrás: moviemarkersguide.com)
Tonbridge School.
...egy iskola, megannyi szülő álma, ahová generációk óta arisztokrata és más tehetős családok szánják gyermekeiket...
Egy hely, ami a "nagybetűs jövő" ígéretét jelenti s ami belépőt jelenthet akár a legkiváltságosabb berkekbe...
...iskola, amelynek számos brit-, vagy akár nemzetközileg is elismert híresség; politikus, művész, tudós, sportoló, üzletember és vallási vezető került már ki a kapui közül.
Az iskola, amelynek már kezdeti éveiben neves diákok koptatták padjait, akárcsak George Austin - Jane Austin írónő édesapja - és számos korabeli híresség...
(A Tonbridge School George Austin diákéveinek idején - 1800-as évek közepe, Forrás: oldtonbridgean.com)
Idilli diákparadicsom - mondhatnánk - ahol minden adott a felhőtlen diákévekhez... ...ám azt talán kevesen gondolnák, hogy ennek a "diákparadicsomnak" - csakúgy, mint a legtöbb hasonló intézménynek - van egy, idillinek a legkevésbé sem mondható "arca"...
"Süllyedj, vagy ússz!"
A világ bentlakásos iskolái közül az angliai intézmények történelme nyúlik vissza legmesszebbre. Egyes források szerint akár ezer évre is tehető az angol bentlakásos intézmények múltja. A kezdeti időszakban alakult ki a szokás, mi szerint a tehetősebb családok messzire küldték fiaikat, hogy azok "világot lássanak", s egy idegen családnál szerezve élettapasztalatokat, bővüljön a látókörük. Később ezen ideológia mentén alapították meg az első bentlakásos iskolákat, azaz a "boarding school-okat".
Az iskolák kezdeti elsődleges célja egyfajta utánpótlás-nevelés volt. A Brit Birodalom élére szerettek volna olyan társadalmat biztosítani, amely képes fölénybe kerülni más nemzetek társadalmaival szemben... ezért is igyekeztek Nagy-Britannia élére kifogástalan műveltségű, hívő és a hazához hű utódokat kinevelni. ... s hogy mindezt biztosítsák, az iskolákban sajátosan működő, zárt és szigorú rendszert alakítottak ki, generációról generációra öröklődő szabályrendszerrel. ...sok helyen - csakúgy, mint a tonbridge-i iskola esetében - a mai napig ezek közé szabályok közé tartozik például a koedukációtól való tartózkodás.
A hasonló iskolák többségét jellemzően kizárólag fiúk látogathatják, ám - ha kis számmal is - akadnak kizárólag lányokat nevelő iskolák is. ...míg egyes intézmények már akár 7-8 éves kortól fogadnak bentlakó hallgatókat, a Tonbridge School esetében az alsó korhatár 13 év. A tanulók többnyire az iskolát körülvevő épületekben, az úgynevezett "boarding house-okban" vannak elszállásolva. A tonbridge - i boarding house rendszer pedig nem kevesebb, mint nyolcszáz fiú egy időben történő elhelyezésére alkalmas.
(Egy tonbridge-i boarding house, azaz a Hill Side House, ami egykor Tom Chaplin és Tim Rice-Oxley otthonául is szolgált. Fotó: tonbridge-school.co.uk)
A boarder - létnek azonban vannak olyan adalékai is, amiről aligha illik szót ejteni Britanniában, különösen nem a felsőbb osztály köreiben. ... - talán ezért is fordulhat elő, amire Nicolas Tucker utal "A vezető osztály titkai, bűncselekményei és beiskolázása" című cikkében. A 20. századi angol írók egyfajta romantikus fantáziavilágban tüntetik fel Anglia bentlakásos iskoláit, ami Tucker szerint meglehetősen távol áll a valóságtól. ...s míg a lányiskolák esetében inkább csak humoros mendemondák maradtak fenn az utókor számára, a fiúiskolákról szóló beszámolókat már kifejezetten aggasztónak tartja. Az író szerint számos iskola a "pedofilok vadászterületeként" él a mai köztudatban, ám az egykori diákok a nélkülözés és kegyetlenkedések egyéb formáiról is beszámoltak - írja cikkében Tucker.
Az 1800-as években született regények írói szinte kendőzetlen őszinteséggel tárták fel a - gyakran megbotránkoztató - tapasztalataikat könyveik hasábjain. Thomas Hughes "Tom Brown iskolásnapjai" című regényében apja készíti fel a a főszereplő Tomot az iskolaévek alatt várható szenvedésekre. Rudyard Kipling "Stalky & Co" című könyvében az iskolai megtorlásokat, kegyetlenkedéseket nevükön nevezi, bemutatva ezek típusait és brutalitását. Charles Dickens is kritikusan ír egykori korrupt iskolájáról, "Nicholas Nickleby élete és kalandjai" című regényében. Az egyik legnagyobb erejű műnek pedig F.H. Anstey könyve, a "Vice Versa" számít, amiben az író totalitárius rezsimhez hasonlítja a bentlakásos fiúiskolákban működő rendszert.
A diákok nehézségeinek egy részére azonban a kortárs írások is egyértelmű utalásokat tesznek és ma már se szeri- se száma a boarding school-ok létjogosultságát megkérdőjelező cikkeknek sem...
"A bizonytalanság, a félelem, a rettegés intézményei ezek" - írja a bentlakásos iskolákról szóló cikkében George Monbiot újságíró, aki maga is hasonló intézményekben eltöltött éveket tud maga mögött. Két dolgot biztosan megtanul az ember ezekben az iskolákban - írja cikkében - az egyik, hogy ne bízzon a szeretetben, a másik, hogy segítséget kérni gyengeség.
Monbiot szerint a benti élet leginkább a "süllyedj, vagy ússz" elvén alapul, ami néhány esetben akár szó szerint is értendő... Az újságíró máig emlékszik azokra esetekre, amikor diákok úszni nem tudó társaikat hajították hűvös időben az iskola fűtetlen medencéjébe. Monbiot rávilágít arra is, hogy a problémákat sokszor maguk a nevelők is súlyosbítják, akik gyakran teljes közönnyel kezelik a diákok túlkapásait.
A legtöbb hasonló iskolában és pártolói körében a mai napig él egy - a többség számára ma már valószínűleg bigottnak és elavultnak tűnő feltételezés, mi szerint "szenvedés nemesíti a lelket". A The Guardian publicistája szerint utóbbinak valójában pont az ellenkezője történik, az iskolai kegyetlenkedések pedig sok esetben olyan életre szóló traumát okoznak a diákoknak, melyet később legfeljebb csak szeretetteljes kapcsolatok és több éves terápia képes helyrehozni.
A szülők egy része ráadásul úgy gondolja; ha ő maga, (sőt, sokszor generációk egész sora) "kibírta" a diákévek hányattatásait, majd ezek után képes volt sikeressé válni, a gyermekétől is joggal várhatja el ugyanezt...
A szülők, a család hiánya mellett az új közeggel és merev tradícióival is meg kell birkózniuk a fiatal bentlakóknak. A otthon melegét nélkülöző, idegen környezet és a kötelesség-vezérelte mindennapok hatására a diákok gyakran már a kezdetekben honvágytól szenvednek. Az újoncoknak ráadásul az intézményi hierarchiát is meg kell szokniuk; azt a fajta masszív hierarchiát, ami diák-diák viszonylatban gyakran éppúgy jelen van, mint nevelők és diákjaik között.
A tanulókban felgyülemlett frusztráció pedig sokszor indokolatlan és kegyetlen erőfitogtatásba csap át.
(Durvuló meccs Anglia leghíresebb középiskolájában, az Etonban - Fotó: Christopher Furlong, The Guardian)
Az intézmények többségében még egyes - a külvilág számára "középkorinak tűnő" - hagyomány is élénken él... A vesszővel való fenyítés például még alig néhány évtizede is elfogadott nevelési gyakorlatnak számított, mígnem - hivatalosan 2000-ben - az összes iskolában betiltották.
( "Mondj nemet a vesszőre!" -elitiskolás diáklányok tüntetnek a vesszővel fenyítés ellen - London, Hyde Park, 1972 Forrás: CNN)
Az "intézményesített csicskáztatás" is bevett gyakorlat a legtöbb helyen... néhány iskolában például még ma is működik az úgynevezett "szolgadiák szisztéma", ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a végzős diákok választhatnak egy "zöldfülűt"*, aki az utolsó vizsgájukig "hűségesen szolgálja" őket.
Joy Schaverien pszichoanalitikus 2015-ben jelentette meg a témában mára alapműnek számító könyvét, "Boarding School Szindróma -azaz a kiváltságos gyerek lelki traumája" címmel. A kötetet a saját páciensei, vagyis egykori bentlakásos elitdiákok pszichoanalízisei lapján állította össze. Művével rávilágít arra, hogy ezek a bentlakásos iskolaévek sok esetben egy egész életre - de akár több generáció életére is kiható - pszichés károkat okozhatnak. ...ezért is menekülnek egykori diákok felnőttkorukra gyakran különféle függőségekbe-, vagy bizonyos esetekben akár öngyilkosságba is...
Schaverien - aki egykori boarderek** traumáira specializálta magát - állítása szerint aligha találkozott a brit felső-középosztálynál sérültebb társadalmi réteggel. ...további társadalmi problémának látja, hogy az elit iskolákból kikerülő, sokszor súlyos pszichés traumákkal küszködő egykori diákok sok esetben fontos szerepet töltenek be akár a politikai- akár az üzleti életben.
(Ex-boarderek, terápián - illusztráció, Forrás: vice.com)
A jellegzetesen angol "stiff upper lip jelenség" a mai napig erősen uralja a felső-közép osztály mindennapjait. A "stiff upper lip" régi angol kifejezés, amely kettős jelentéssel bír, melyek közül mindkettő egyfajta beidegződéssé vált az angol társadalom nagy részére nézve. A kifejezés egyfelől a szenvedés "összezárt szájjal való tűrésére" utal, pontosabban, hogy nem illik panaszkodni, akkor sem, ha fáj... Más esetekben az "érzelmek kimutatásától való tartózkodást" jelenti.
"Stiff Upper Lip" - ezzel a címmel jelentette meg könyvét az ember, aki a kétségkívül a legnagyobb leplet rántotta le az angol elit iskolákban általánosan zajló visszaélésekről. A kötet szerzője a The Guardian egyik újságírója, Alex Renton, aki a sussex-i Ashdown House egykori diákjaként évekig elszenvedője volt tanárai zaklatásának. Az újságíró csaknem négy évtizeden keresztül tartotta magában szörnyű titkát... ...hogy könnyebben dolgozza fel a vele történteket, Renton sorstársakat keresett -és talált is szép számmal-, a velük való interjúk alapján pedig 2014-ben megjelentette könyvét, mely szinte azonnal a bestseller listák élére került az Egyesült Királyságban. A publicista mindezen felbuzdulva később dokumentumfilmet forgatott interjúalanyaival, melyet "The Secret Shame" címmel jelentetett meg.
(Alex Renton, a "Stiff Upper Lip" írója, egykori iskolája előtt. Fotó: The Guardian)
Renton szerint a probléma egyik gyökere, hogy szüleik távollétében a diákok érzelmileg kiszolgáltatottá válhatnak nevelőiknek, vagy diáktársaiknak, ezáltal könnyebben válhatnak abúzus áldozatává. További problémákat jelent, hogy az áldozatul való gyerekek sok esetben szégyellik magukat, ezért sem beszélnek környezetüknek az őket ért megaláztatásokról. ...ami pedig a fentieknél is nagyobb gondot okoz sok esetben, az az, hogy a rendőrség többnyire "pénz beszél alapon" "fedez" ezeknek az intézményeknek, és "zaklatási botrányba keveredett" nevelőiknek.
A szóban forgó bentlakásos iskolák pedig - mindezek ellenére máig töretlen népszerűségnek örvendenek a felső-középosztály köreiben.
Miért íratja mégis megannyi szülő ilyen iskolákba legféltettebb kincsét; a gyermekét? - kérdezhetnénk sokan... A válasz egy része talán sokak számára egyértelmű... A "nyilvánvaló érvek" mellett azonban akad olyan is, ami a ma embere számára már sokkal inkább meglepő, mint nyilvánvaló... Sok szülő ugyanis még mindig arra a -már említett- tévhitre alapoz, miszerint "a szenvedés erősíti a lelket".
A "The Making Of Them" címmel, 1994-ben forgatott dokumentumfilmben látható jelenet Katie Engelhart újságíró szerint jól példázza a tipikus szülői hozzáállást. Az apa - miután maga mögött hagyta nyolcéves fiát a választott bentlakásos iskolában- magában kuncog, mondván "egy barátunkat mindig erősen nyugtatni kellett, hogy bejárjon az iskolába... na de ő ma egy tökéletesen normális fickó!"
A "The Borading School Survivors" című filmben megszólaltatott ex-diákok közül pedig néhányan arról beszélnek, hogy - annak tudatában, hogy szüleik rengeteg pénzt áldoztak a taníttatásukra - szabályos bűntudatuk volt, amiért rosszul érezték magukat az iskolában.
Tonbridge - avagy az érem másik oldala
"Tonbridge hírhedten mocskos hely volt" - válaszolta levelében Renton, miután megtudta, hogy az iskoláról készülök írni... Azt ugyan nem fejtette ki, mire céloz az említett jelzővel, de az általa (is) nyújtott olvasmányélményekre alapozva talán azt mondhatom, jobb ez így...
...mindenesetre akadnak az iskolának olyan öregdiákjai is, akik nem pusztán öregbítették Tonbridge hírnevét. ...közéjük tartozik E.M. Forster, a "Szoba Kilátással" című regény írója is, aki több regényében is utalt nyomasztó tonbridge-i diákéveire. Forster ezáltal beállt azon írok sorába, akik könyveik által dolgozták fel az angol elitdiák-élet hányattatásait. George Orwell-től Road Dahl-ig is számos írót ihletett meg az a - ahogy Schaverien fogalmaz - "szisztematikus kegyetlenség", mellyel kiváltságos iskolás éveik alatt szembesültek...
Lindsay Anderson filmrendező az "If..." című emblematikus filmjét "köszönheti" egykori tonbridge-i élményeinek... Az 1968-ban bemutatott önéletrajzi ihletésű filmdráma jól példázza a brit iskolarendszer abszurditásait.
"Az iskolában hibátlanul működő hierarchikus, a társadalmi ranglétrát minden elé helyező, elnyomó rendszer működik. Mick Travis és társai eleinte a kamaszos ellenállás eszközeivel szállnak szembe az elnyomó rendszerrel, de amikor az ellenállásuk miatt eltanácsolják őket, fegyvert ragadnak és kegyetlenül lőnek mindenkire, akit és amit csak eltalálnak."
A film mottója:" Nincs miért eltűrni a kollégium álszentségét, a tanárok piszkoskodásait; aki tűr, annak éppen ugyanaz a sors a jutalma, mint annak, aki ellenáll."Néhány kritikusa szerint egyébként a Tonbridge School "egyike azoknak az ősi spártai iskoláknak, ahol az egyház és a hatalom ereje összpontosul"...
"...könnyű célpont voltam..."
Napjaink legismertebb "tonbridge-i öregdiákjai", azaz a Keane tagjai már aligha beszélnek egykori diákéveikről. ...Tom az egyedüli, aki néhány alkalommal mégis kivételt tesz. ...ám ez a néhány alkalom sem kifejezetten szívderítő.
"Tonbridge-ban bevett szokás volt, hogy a nagyobb fiúk verik az újakat - meséli Tom egy, a pályájuk kezdetén adott interjúban - mi pedig elhatároztuk, hogy panaszt teszünk róla... Felelősnek éreztem magam azért, hogy megakadályozzuk a több éven át tartó visszaéléseket." - folytatja, majd hozzáteszi, hogy idilli gyerekkora volt, állítva, hogy a tonbridge-i diákévek hányattatásai nem hagytak nyomot a lelkén.
(Tonbridge-i diákok egy csoportja, köztük a későbbi Keane tagjaival; Tim Rice-Oxley a legfelső sorban, jobbról a negyedikként, míg Tom Chaplin a legalsó sorban, jobbról másodikként látható- Fotó: Tonbridge School Magazine, 1993)
...ám nem sokkal később, egy másik interjúban Tom ismét célzást tesz arra, mennyire számkivetettnek érezte magát az iskola sport-centrikus, erőfitogtató miliőjében. "...Könnyű célpont voltam... - idézte fel élményeit ekkor a Q Magazinnak - ...és minden, amit tehettem, az volt, hogy észrevétlen maradok..."
"...máig hajlamos vagyok a sérült kórusfiút látni Tomban..." - mondta egyszer vele kapcsolatban barátja és zenésztársa, Tim Rice-Oxley. Rajongói ekkorra már tudhatták, hogy Tom Chaplin az iskola egyházi kórusának egyik szólistája volt... na de, hogy "sérült" lett volna?!
Harc a "démonokkal"
...miután 2015 nyarán kis híján életét vesztette kokain-túladagolásban, Tom végül rászánta magát, hogy belevágjon abba az embert-próbáló, hosszas terápiába, amely hipnózis segítségével oldja fel a múltbéli traumákat.
2016 -tól pedig már a korábbinál jóval nyíltabban beszél egykori pokol-járásáról és - ahogy ő fogalmaz - mélyen fekvő problémáiról... ...bár részleges nyíltságának egyik oka, hogy úgy látja, ma már máshogy kezeli a brit sajtó és a közvélemény a mentális betegségeket, mint ahogy tette azt nagyjából 10-15 évvel ez előtt.
"Valamiért azt gondoltam, hogy ha frontember leszek, ha egy együttes énekese leszek, akkor az emberek úgy látják majd, hogy velem minden rendben van... - meséli Tom egy rádióinterjúban, 2017-ben - egyáltalán nem tudtam elfogadni magam és próbáltam elrejteni a bizonytalanságaimat mások elől."
"Mit gondolsz, ha nem lettél volna sztár, ha nem övez ekkora siker és hírnév... vajon akkor is függővé váltál volna? - tette fel a kérdést a "Mike On Much podcast" műsor-vezetője. "Igen, ez szinte egészen biztos... persze könnyen lehet, hogy nem kokainon függtem volna, ami ugye egy elég drága drog - teszi hozzá keserűen nevetve Tom - hanem mondjuk alkoholon, vagy valami máson... Nem tudom, de szinte biztos vagyok abban, hogy nem úsztam volna meg... tudod, voltak ott bizonyos... mélyen fekvő problémák... rengeteg probléma, ami a gyerekkoromra, a tinédzser koromra nyúlik vissza és amikkel korábban nem akartam szembenézni... "
"...tény, hogy nem voltam felkészülve a sikerre... de a függőség már az egyetemi évem alatt is gondot okozott és egy idő után már nem is volt értelme bejárni az előadásokra... már csak ezért is kapóra jött, hogy Londonba költözhettem a srácokkal, hogy kipróbáljuk magunkat zenészként."
Tom 2017-ben már a gyerekkoráról is az addigiaknál bővebben beszél... "Tipikus esetnek" titulálja magát a The Scotland Herald-nak készített interjúban; olyasvalakinek, aki elkerült otthonról egy magániskolába, Közép-Anglia - ahogy ő fogalmaz - "stiff upper lip világába". ...elmondja, hogy ebben az időszakban alakultak ki nála az "alapvető érzelmi problémák".
"...A szüleim csodálatos emberek, ám szeretik a problémákat az asztal alá seperni és tipikusan középosztálybeli stílusban kezelni őket, mi szerint ha nem veszünk róluk tudomást, azok majd elmúlnak maguktól, mintegy színlelve, hogy azok a rossz dolgok nem is léteznek... én viszont soha nem voltam képes megbirkózni ezzel a stiff upper lip hozzáállással..."- folytatja - "...lehet, hogy néhányak esetében működik és ők leélik az életüket érzelmek nélkül, én azonban ehhez túl érzékeny voltam...."
(Gyógyultan, 2017-ben Fotó: The Scotland Herald)
"...ami velem történt, azt rengeteg magániskolás fiúval megtörténik... - teszi hozzá később - és én csak egy voltam közülük... tény, hogy az egyik dolog, a sok közül, ami határozottan izolálttá tett, azok a tinédzser éveim voltak. Egyfajta rejtekállásba helyeztem magam, igyekeztem "a radar alá csúszni" és titkolózóvá váltam... később - ambivalens módon - ez által alakult ki az a vágyam, hogy frontember legyek, hogy a világ legmagabiztosabb embereként pózolhassak... persze ez csak a felszín volt... ...aztán, amikor hirtelen sikeresek lettünk, azzal kellett szembesülnöm, hogy még inkább a figyelem középpontjába kerültem, ennek következtében pedig minden addiginál nagyobb nyomás alatt éreztem magam..."
("Frontember akartam lenni, hogy magabiztos emberként pózolhassak" Fotó: The Telegraph)
"Hajlamos voltam a drogozásra, mint problémára- és nem pedig, mint tünetre tekinteni, ezért olykor azt képzeltem, ha abbahagyom, minden rendben lesz, de persze nem így lett... mivel ez is csak egy tünete volt a mélyebben fekvő gondjaimnak, amik rendre kezeletlenek maradtak..."
2019 szeptemberében, egy napfényes délutánon kereste fel Tomot Peter Ross, a The Big Issue szerkesztője. Kávé és fánk egy aprócska kávézóban, majd másfél mérföldes Temze parti séta - mindeközben pedig úgy tűnik, Ross-t sokkal inkább foglalkoztatják Tom magánéleti kérdései, mint a Keane épp megjelenő lemeze.
"Jó társaság, aki sokat nevet és nem utolsósorban tudja, hol lehet finom fánkot kapni... hát kell ennél több?"- írja Ross, Tomról.
Nem az érdekel igazán, hogy kis híján megölte magát a kokainnal... sokkal inkább az, hogy MIÉRT tette - folytatja az újságíró, ám úgy tűnik, ez egyetlen kérdés, amire Tom nem hajlandó válaszolni. "Nem elutasító, még csak nem is tér ki a válaszadás elől, egyszerűen csak finoman érzékelteti, hogy elértünk egy határt..." Ross azonban - úgy tűnik - nem az a fajta, aki egykönnyen feladja...
"Ez egy többrétegű probléma, néhány azok közül, amelyekről nem hiszem, hogy valaha is beszélni fogok nyilvánosan... - kezdi Tom, majd szinte pontosan úgy folytatja, ahogy a Scotland Herold-nak adott interjúban; a tinédzser éveiről beszélve... "Egyedül voltam azokkal az érzéseimmel - teszi hozzá - egészen addig, amíg rá nem kényszerültem, hogy beszéljek erről valakivel... vagy ezt teszem, vagy marad a teljes önpusztítás. ...A legtöbb függőség mögött trauma áll... - mondja - én pedig rengeteg terápiát próbáltam már, számtalanszor voltam rehabilitációs programon, csatlakoztam különféle csoportos terápiához, ám ezek valamiért nem igazán működtek nálam... szükségem volt valakire, akinek elmondhatok mindent és ezt az embert találtam meg a mostani terapeutám személyében... még mindig hetente találkozom vele... ő az, akinek az album borítóján is köszönetet mondtam, aki segített megismerni önmagam és megküzdeni a "démonaimmal"...
"Te jó ember vagy, aki rossz dolgokat csinál" - jegyezte meg egyszer a zenekar egyik barátja Tomnak, a legnehezebb időszakában. "Talán inkább egy bonyolult fickó, aki egyszerű dolgokra vágyik" - írja a cikkében Ross - majd hozzáteszi, hogy hogy jó volna egy napon a folyóparton ücsörögve találni őt úgy, hogy túlzó, sikeres múltját maga mögött hagyva végre kiegyensúlyozott és boldog. Búcsúzóul Tomnak is beszél elképzeléseiről, majd megkérdezi: "...ez megtörténhet, ugye?"
"Soha nem tudhatod - válaszolja nevetve Tom, miközben zenekari próbára igyekszik - nem tudhatod..."
(Fotó: Orlando Gili - The Big Issue, 2019)
Források:
Sajtó:
https://onadayliketoday.blog.hu/2019/06/29/a_masik_ut_148
https://onadayliketoday.blog.hu/2019/03/01/a_vastengeren_tul
https://onadayliketoday.blog.hu/2019/01/31/a_tonbridge-i_tealady
https://www.tonbridge-school.co.uk/
https://www.vice.com/en_uk/article/ex9ggz/boarding-school-syndrome
https://www.amazon.co.uk/Making-Them-Attitude-Children-Boarding/dp/0953790401
https://www.boardingschoolsurvivors.co.uk/books/the-making-of-them/
https://issuu.com/tonbridgeschool/docs/ot_magazine_2019
https://en.wikipedia.org/wiki/Boarding_school
https://en.wikipedia.org/wiki/Tonbridge_School
https://newrepublic.com/article/151232/britains-boarding-school-problem
https://www.theguardian.com/education/2005/oct/12/publicschools.schools
https://www.spectator.co.uk/2017/06/the-brutish-education-system-thats-quintessentially-british/
https://www.bbc.com/news/education-27373338
https://https://www.bbc.com/news/education-27373338/wiki/School_corporal_punishment
https://www.ft.com/content/98ed81ac-f529-11e9-a79c-bc9acae3b654
https://www.the-tls.co.uk/articles/stiff-upper-lip-boarding-schools-for-scandal/
https://www.brightontherapypartnership.org.uk/impact-of-boarding-school/
https://www.theguardian.com/commentisfree/2019/nov/07/boarding-schools-boris-johnson-bullies
https://thepsychologist.bps.org.uk/volume-29/april/boarding-school-syndrome
https://www.vice.com/en_uk/article/ex9ggz/boarding-school-syndrome
https://www.theguardian.com/society/2014/may/04/abuse-britain-private-schools-personal-memoir
https://www.theguardian.com/society/2014/jul/20/damage-boarding-school-sexual-abuse-children
https://thouarttheman.org/2017/02/09/c-s-lewis-christopher-hitchens-abuse-boarding-schools/
https://stiffupperlip.org.uk/boarding-schools-abuse-and-redress/
https://www.theguardian.com/books/2017/apr/12/stiff-upper-lip-by-alex-renton-review
https://www.theguardian.com/books/2015/jun/08/boarding-school-syndrome-joy-schaverien-review
https://allthetropes.fandom.com/wiki/Boarding_School_of_Horrors
https://thepsychologist.bps.org.uk/volume-29/june-2016/effects-boarding-school
https://www.macleans.ca/news/world/boarding-school-syndrome/
https://edition.cnn.com/2011/11/10/opinion/corporal-punishment-wilkinson/index.html
https://www.boywiki.org/en/Boarding_school
https://thouarttheman.org/2017/02/09/c-s-lewis-christopher-hitchens-abuse-boarding-schools/
https://www.dailymail.co.uk/home/moslive/article-468146/A-walk-dark-Keane.html
Videók:
https://www.youtube.com/watch?v=uhWOM3iqF7c
https://www.youtube.com/watch?v=4Z4aWGaJb1w
https://www.youtube.com/watch?v=wuj0tyQQIuE
https://www.youtube.com/watch?v=vuThR0RmYgc
https://www.youtube.com/watch?v=7VwPZph4pGM
* kezdő diák
**boarder : a "boarding school" bentlakásos hallgatója
(Magányosan sétáló diák az Eton School falainál - Fotó: Christopher Furlong)
